Ultra Balaton Trail - avagy Gazellák és Gizellák egy csapatban

Nem volt tervben, hogy a csapatunk az UB trailen indul, de úgy alakult, hogy nem kerültünk be a várólistáról a Balaton körbefutásra és B tervként jött képbe a balatoni terepfutás a maga szépséges 109 kilométerével.

Majdnem kegyes volt hozzánk az idő, csak a nap nem sütött, a szél nem volt csendes és az eső nem csak csöpörgött. Egyszóval fáztunk mint az istennyila.

Miután elkortyoltuk a reggeli meleg teát, az összes szerencsekereket megpörgettük (többször is) kilöktük a melegedő szektorból Mikola urat és kezdetét vette az őrület.

Peti egy könnyebb, rövid szakasszal indított és úgy futotta le mint egy terminátor. Olyan tempót produkált, enyhén sápadt arcára kiült, hogy maxon tolta.

Minden alkalommal nagyon izgultunk a csapattársakért. Ahogy megtörtént a váltás és az éppen pihenő státuszba kerülő futónk is magához tért, kocsiba pattantunk és barátunk a Waze segítségével robogtunk a következő állomásra.

Peti váltó társa Jani volt. Janira egy kemény szakasz várt. Sokszor futottam már vele az elmúlt hónapokban és tudtam, hogy jó lábakra bíztuk azokat az emelkedőket. A váltóponton várakozva izgultunk, tördeltük a kezünket, fáztunk és mégis mosolyogtunk. Türelmetlenül vártuk a pajtásunkat és minden alkalommal hatalmas szurkolást intéztünk az éppen befutó felé, hogy ezzel is erőt meríthessen belőlünk.

Anita volt a harmadik szerencsés aki útnak indult, hogy fusson a csapatért. Anitánk egy nagyon mosolygós és elszánt csaj. Jóval Jani érkezése előtt kiszállt a meleg kocsiból a hideg, hűvös időbe és rendületlen megkezdte a bemelegítését. (a többiek ki sem akartak szállni a jó időbe) Okosan és óvatosan kellett menetelnie, mert sérüléssel küzdött, de nem lépett vissza, nem hagyott cserben minket, végig csinálta. Sajnos egy esés megnehezítette a helyzetét a szakasza végére, de becsülettel végignyomta.

Hát a jóból sosem elég, gondoltuk, úgyhogy visszatértünk a sor elejére és ismét a Petit küldtük harcba. Szegényemnek a verseny előtt nem sokkal egy futball meccs következtében szalagszakadása lett. Úgy érkeztünk ide, hogy előző este kapott a lábára egy merevítő kötést, hogy tudjon futni. Nem volt valami kellemes neki, és aggódtunk is hogy az első szakasz után mégis menni fog e a második. Ez csak neki nem volt kérdés. Páratlan idővel futott ismét, és nagyon jó helyre hozta be a csapatot.

Én vettem át a stafétát a férjemtől. Nem volt szerencsés váltás, mert nagyon rosszul voltam. Hányingerrel küszködtem. volt egy pillanat is, amikor meg kellett állnom, a térdemre támaszkodva próbáltam könnyíteni magamon, de nem történt semmi. Végül a Hammer heed a gyomromba érve orvosolta a dolgot, sokkal jobban lettem.

Ami az időjárást illeti, lehet kakiba léptem, vagy szerencsés csillagzat alatt születtem, de amíg én futottam végig sütött a nap és nem fáztam, sőt, nagyon kellemes futó idő kerekedett.

Amarilla ideje is elérkezett végre. Reggel még irigykedtünk Janira, hogy ő végzett mára, mi meg soha nem jutunk sorra, és tessék, csak úgy elszaladt ez a nap. Az ebédre megevett finom húsleves átmelegítette Amit is, és energia dúsan vágott neki az addigra borongósra vált időjárás kísérte útnak. Kettőt pislantottunk (nekem ennyinek tűnt) és a kisanyám már át is adta a chip-et Sanyinknak, aki a befutó emberünk volt.

Sanyira nem helyeztünk nagy nyomást. A verseny előtti megbeszélésen csupán annyit mondtunk neki, hogy fusson úgy mint a szélvész, vagy legyen olyan gyors mint a villám és a csapatot hozza be a lehető legjobb helyre. (mielőtt megsajnáljátok: tavaly egyedül futotta le az egész távot).

Amíg Sanyi szelte a kilométereket mi szépen beautókáztunk a fesztiválterületre, meleg teát kortyolgattunk, mézédes mosollyal meséltünk egymásnak az átélt pillanatokról. A telefonon végig követtük hol tart éppen az utolsó harcos és az utolsó percekben a célban toporogva vártuk, hogy a végén együtt, közösen, kézen fogva a kezünket az égbe tartva széles mosollyal az arcunkon büszke érzéssel a szívünkben együtt léptünk fel a pódiumra. MEGCSINÁLTUK!