Peaks of Vértes - Gazellák egy újabb kihíváson

Tekintsünk egy kicsit vissza a hét előző napjaira. Csodás tavaszias, kellemes napsütés, mely oly kellemesen melegített, szélcsendes időjárás, egyszóval minden meg volt ahhoz, hogy az iroda helyett, azt kívántam bárcsak kirándulhatnék most valahol. Nagyon vártam a hétvégét, a Vértest, a csapatot, a futást, a kilométereket. Aztán eljött a szombat hajnal. Az ágyban fekve hallom, hogy a redőnyöket mozgatja a szél, kiszállni sem merek, nem hogy kinézni az ablakon. Íjjjj, ez nem lesz éppen meleg. No szedjük össze magunkat, és induljon a móka. (Mindig elindulni nehéz, utána megy minden a maga útján) A reggelemet, ahogy általában mindig, ma is a Tissue Rejuvenatorral kezdtem.

A felszerelés nagyját este már összekészítve az ajtó mellé tettem így nem maradhatott otthon semmi. (Igaz Jani :D ) A kocsiban már azzal poénkodtunk, hogy olyan kellemes az idő, mi lenne ha csak meginnánk a meleg teát, vagy kávéznánk egyet és utána mindenki szabadon távozhat. Persze, persze ez csak vicc, nem adjuk mi fel ilyen könnyen. A kocsiban a GPS-re nézve láttam, hogy még 20 perc van vissza a kiinduló pontig, így legurítottam a Heed italom, hogy tutira meglegyen a kezdőlöket.

Odaérve a kezdőpontra kesztyű és sál keresésbe kezdtünk Amarillával, mert rendesen fáztunk. Még egy gyors Endurolytes, egy-két elindultunk című selfie és megnyomtuk a rajt gombot az órán.

A Mészáros hegy volt az első célpont, így első nekivágásnak egyből hegyre fel. Már majdnem jól esett, de mégsem. Itt az átjátszó tornyot kellett megtalálnunk a kerítésig felfutni, majd fordultunk is vissza és a következő pont felé vettük az irányt.

Útközben nagyon sok kirándulóval, futóval találkoztunk, az egyik párost el is kaptuk, hogy készítsen a csapatról egy frankó képet. És valóban szuper lett.

A Zsidó-hegy felé igyekeztünk, azonban ha már ott jártunk a környéken, Vitány várát ki nem hagytuk volna. Mikor felértünk a várhoz, még a napocska is elődugta pár sugarát és beragyogta a vár fehérlő falait.

A vár melletti úton kanyarodtunk a következő úticél felé, majd egy hosszasan emelkedő szakasz következett a zöld-kék útvonalon, és kezdődhetett a csúcskő keresés. Kerestük a kettétört fát, ahogy a leírásban olvastuk, (szerencsére csak minden második volt ketté törve, így nem volt nehéz dolgunk) majd körbejártuk a területet így:

mire kiderült, hogy már 2x elmentem kb mellette, csak nem tudtam mit kell keresni. 15 percet tuti vesztettünk itt, de nem voltunk elszomorodva, a homlokunkra csaptunk, (vagy lehet legszívesebben mindenki az enyémre csapott volna), és tovább is léptünk.

Kötelező szakaszként a Gráciák bércén is át kellett haladnunk. Valami csodaszép hely, kár lett volna kihagyni, szuper volt, hogy átvezetett ezen a szakaszon a verseny. Mondjuk erősen zihálva már nem is futva, hanem tempós sétával értünk fel a tetejére. Előkerültek a csokik Ami zsákjából, még két mély levegő majd lefelé vettük az utat, aminek talán a pulzusom örült a legjobban.

Juhuu, csak úgy szálguldottunk lefelé a lejtős szakaszon, de olyan gyorsan, hogy még a GPS-t is elhagyta a telefonom. Itt jött némi lassítás, technikai szünet, amíg a telefonokat izzítottuk, és útvonalat kerestünk. A szünet közben volt időm elővenni a Perpetuem Solids tablettát és elrágcsáltam, majd néhány korty vízzel leöblítve újra töltöttem magam és a tartalékaimat. Tudtam még sok van vissza a tervezett távból. Megtaláltuk közben az új utat, megjegyzem, ahogy ekkor is, számtalan másik pillanatban nagyon jó szolgálatot tett az élő térképünk (Sanyi személyében). Szerintem a fél Magyarország turista térképe a hapsi fejében van.

Hol is jártam....? Ja, meg van. A bérce rész után számtalan természeti akadállyal tűzdelt a zöld sáv jelzésen haladó völgy rész következett, ahol, egyik fa alatt átbújtunk a másikat már át kellett ugrani. Igazán izgalmas rész volt, nem unatkoztunk.

Köves-tetőt elérve feladatunk az volt, hogy a nyugati oldalára felérjünk, én persze a keleti oldalra mutogattam a többieknek (még jó, hogy nem hallgattak rám ) mindenesetre csoda panoráma tárult elénk az Ebijesztő-tetőre.

Kifújtuk a fáradt gőzt, csekkoltuk a következő csúcs nevét, majd jött a hatalmas ötlet csapatszinten, "mi lenne ha itt átvágnánk a következő hegyre". Hatalmas lefelé út jött, majd még nagyobb felfelé, azonban szuper medvejárási tehetségünket elővéve bebizonyítottuk, hogy nem lehet megálljt parancsolni nekünk.

Helló Tamás-hegy. Egy gyors csoport kép, egy fini áfonyás Gél, és rohanás tovább.

Innen már félig az úton haladva közelítettük meg a Nagy Széna hegyet, azért csak félig, mert nem tudtunk ellenállni a " nézd itt van egy erdei ösvénynek tűnő valami menjünk ezen, jó lesz" című szövegnek, így ismét egy kis kihívással tarkított útnak vágtunk neki. Kicsit talán lassabban haladtunk, hogy kerülgetnünk kellett a fákat, bokrokat, de így is teljesen jó időben voltunk, és közel sem voltunk a limitidőnek, nem aggódtunk, hogy nem érünk be. Felérve a 427 m magasan lévő hegyre nagy szél, huzat fogadott bennünket, de még ezt is feledtette velünk a látvány.

Nagy öröm volt számunkra, mikor a térképre tekintve konstatáltuk, hogy az utolsó pont megközelítéséhez érkezett utunk. Már erősen zsibogtak a combjaink, mikor Körtvélyes lábánál elhaladva, a Mária szakadéktól délre lévő Nagy Csákány beton oszlopához értünk. Innen már csak lefele, közel az autó, közel a cél.

Szerencsére mindenki sérülés nélkül végig tolta a napot, mondjuk voltak faágak, kiálló gyökerek amik megpróbáltak kigáncsolni bennünket, volt aki ellenállt a kísértésnek pedig sokszor adott volt a lehetőség (ugye Jani? ) és volt aki ezt sem tudta kihagyni így a Faágak- Amarilla 1:0.

Nyújtás és a finish kép után jöhetett egy jól megérdemelt Recoverite és indulás haza a családhoz.