Az egyik szívem csücske - Berlin - EQ Run

Berlin, Mercedes-Benz EQ Run- jótékonysági futás, ami nekem is sokat adott.

Márciusban lettek meg a repjegyeim, akkor döntöttem el, hogy bárhova is megyek, a futócipőm állandó útitársam lesz. Elkezdtem a keresgélést, és nem is kavarogtam olyan sokat a neten, amikor rábukkantam a Mercedes-Benz jótékonysági futására.

Miben volt más mint az eddigi versenyek? Itt nem a megtett táv volt kijelölve, hanem az idő. 60 percen keresztül kellett a egy 2.37 km hosszú pályán róni a köröket. A jegyünk mellé kaptuk ajándékba a Formula e belépőlet, a Jaguár I-pace e trophy verseny belépőt és egy elektromos inteligencia kiállítás résztvevői lehettünk. Mindemellett a verseny után megvendégeltek minket egy egészséges svédasztalos utántöltéssel.

No de térjünk vissza az elejére. Hatalmas izgalommal vártam a szombatot. Számítottam rá, hogy a németek lesznek többen, de sokat hallani a berlini magyarokról, gondoltam a pályán majd összefutok velük. Ennyi idegen néppel még nem voltam egy pályán. Furcsán kezdett el kalapálni a szívem ahogy egyre közeledett a rajt. Próbáltam csak magamra koncentrálni, arra a rutinra amit számos verseny előtt elvégzek a bemelegítésnél.

Közeledett az idő, el kell indulni a rajt zóna felé, mindenhol a Benz pólót viselő fekete ruhás emberek, én büszkén viselem a csapat mezét, azt amin jól látható honnan jöttem. Sokak tekintete szegeződik rám ahogy besétálok a tömegbe, a földre szegezem a szemem, nem nézek fel, sok az ismeretlen arc. Elkezdődik a visszaszámlálás én még a cipőmet igazítom, de ahogy kimondják az egyet készen állok, indulhatunk.

Nincs nagy hőség, a pálya kanyarjaiban érezhető ahogy a kellemes tavaszi szél lengedezik, még jól is esik mikor a tarkómnak csapódik. Lassan vége az első körnek, már látom az órát ami visszafele számol, 49:32 van még vissza. Jó a ritmus, tartanom kell a 11 perces köridőket, fejben ott vagyok. Folyamat az jár a fejemben hogy 38 vagy több 38 vagy több, ennyit kell mutatnia az órának mikor odaérek mellé. Minden lefutott kör után kitekintek a nézők felé, magasba tartott kézzel mutatom az Evelinnek hány kört futottam le. Ez nekem is erőt ad, már csak 3 kör van vissza a tervezett ötből.

Még mindig nem lassulok, érzem, hogy ez lehet életem legjobb futása, a lábam, mint ha szabad életet élne, csak visz előre. Túl vagyunk a 4. körön is, egyre több ember száll ki, tizenhat percnél az óra, még ennyit biztosan futni kell. Boldogság ül ki az arcomra, tudom, hogy a tervezett ötös meg lesz, mindjárt célba érek. Lassan eltekernek mellettem a biciklis mentősök, a tömeget járják, figyelnek ránk, biztonságba vagyunk, a mi dolgunk csak a futás. A pályát többször is megtettem már, emlékszem, hogy már csak három kanyar választ el a célvonaltól. A kijelző 5 perc 10 másodpercnél, minden megtett méter számít, kinézek oldalra, felteszem a kezem, meg van az ötödik 🖐️ jelzem a kintieknek, majd a legmélyebb tartalékaim szedem elő, eldöntöttem, nem állok meg, lefutom a hatodik kört is.

Végig ugyan azzal a tempóval próbáltam futni, nem fáradtam, inkább boldog voltam, mert magam is nehezen akartam elhinni, hogy ekkora személyes rekordot fogok futni. Mögöttem még sok sertepertélő ember, előttem már több száz, akik a célvonalnál frissítőjüket kortyolva tapsolnak és bíztatnak bennünket. És ez az, vége, megcsináltam, sőt többet is mint vártam.

Hatalmas élmény marad, hogy 2019.05.25.én Berlinben, egyedüli magyar nőként 14.22 km - t futottam le 4.72 min/km-ekkel 1:07:22 perc alatt, és a 229 női versenyzőből a 9. helyre értem fel.

Nem volt befutóérem, de nem is hiányzik, mert ezt akkor sem veheti el tőlem senki.

#runningrace #personalrecord #mybesttime #imádtam #sportmom #spartanmom #womomsport #marcsivagyok