- Marcsi
- Apr 8, 2020
- 3 min read
Updated: Feb 5, 2023
Ébren vagyok, csak fekszem az ágyon, gondolkozom. Még most is fáj, nem csak a lábam, a tegnapi nap történései, nem így terveztem. A hajnali madárcsicsergés hangja szűrődik be a csukott ablakon és békét hoz a szívembe. Közben a szemembe szökik a hősugárzó fénye, mely narancssárgára festi az egész szobát, ami az éjszaka minden percében azon dolgozott, hogy megszárítsa a tegnapi ostromból hazatért cipőmet. Öltözködés közben eltűnődöm azon, hogy mily szép szín a kék, talán sokak kedvence is, köztük nekem is, de nem most, nem ma, amikor a duzzadt lábamon látom viszont. Ezzel állok rajthoz, ma ezzel a fájdalommal is meg kell küzdenem, nem csak az akadályokkal.
Egyedül indulok el a fesztiválterületre. Megbeszéltem a férjemmel, hogy ma egyedül szeretnék kimenni, egyedül szeretnék lenni, csak én és a gondolataim.
Az egyik helyi busszal veszek irányt a verseny helyszíne felé. Az ablakon kifelé merengve elmerülök a város ódon falainak látványában. Pár perc múlva sétálva folytatom utam és számos katona mellett elhaladva a hűvös tavaszi levegőn kiszellőzött fejjel érkezek meg.
Hamar a kezembe kapom a rajt csomagom majd egy csendes területet keresek a felkészülésre. A nap melege nyugtatóan hat rám, felé fordulok, behunyom a szemem és mint egy napraforgó hagyom, hogy engem is feltöltsön erővel, energiával. Behunyva hagyom a szemem, most a pályán futok képzeletben. Át kell ismételnem a tegnapot, mely akadályok mentek nehezebben és miért, hogyan fogok ma ezek változtatni, mi az ami remekül ment és azt hogy is csináltam? Úgy érzem az elmém is felkészült a csatára. A rajt zónába állok, ismerős arcok bukkannak fel, találkoztam velük tegnap és ők is emlékeznek rám. Egy- egy rám vetett pillantás egy fél mosoly, egy köszönés, mind ezt igazolja, felismertek, tudják milyen voltam tegnap. De ma más vagyok, ma jobb leszek, ma nem adok egy szemernyi esélyt sem a pályának, hogy legyűrjön. Elrajtolunk, érzem, hogy a bokám nem az igazi, tartok tőle, hogy nem kell neki sok ahhoz hogy a cipőbe dagadjon a lábam, de mennem kell. Egy árok egy mászás egy újabb árok újabb mászás. A hurdlestől kapott tegnapi pofonok világosan itt vannak előttem, de már meg van a technika, hiába magasabb mint otthon, most nekifutok és én fogok győzni. Így is lett 3-0 nekem, mind a hármat pár pillanat alatt hagytam a hátam mögött.
Szenvedélyes futó módba kapcsol áll az agyam, csak szelem a kilométereket és csupán néha-néha eszmélek fel, mint ha egy másik dimenzióba kerültem volna át, kikapcsolok teljesen, átadtam magam a pályának nem él semmi más az elmémben itt vagyok testben-lélekben- fejben.
A kőgolyó türelmetlenül várt, hogy gúnyosan nevessen rajtam, hiszen jól tudja, hogy annyira nem találok fogást rajta, hogy a törékeny 48 kilómmal szállok szembe vele, de nem... nem hagyom neki... hamar lefagy az arcáról a mosoly mert magamat is meglepve téptem fel a földről és visszaérkezve rövid közös sétánkról úgy tettem le a földre hogy mellé helyeztem megannyi terhet melytől szabadulni kíván az ember egy verseny közben.
A ferde falról lemászva köves, apró kavicsos hatalmas hegymenet kezdődött. Ne nézz fel, ne nézz fel... suttogtam magamnak, hiszen oly elkeserítő mikor már hosszú percek óta csak lépkedsz előre mégis úgy tűnik, hogy a hegy teteje is vánszorog felfelé és sose érsz oda. És nem.. nem is kell egyszerre megenni, apró falatonként falom fel. A cipőm orrára szegezem a tekintetem és fejemben már dúdolom a dalt ami eddig mindig velem volt a nehéz terepeken.
Már lefelé tartunk, innen már nincs sok vissza, emlékszem a tegnapra, itt volt a férjem, itt köszöntött először, most is ideképzelem, hallom is már ahogy szurkolt nekem és a fotós is, együtt kiabálják, hogy hajrá Máriá. Mosolyra fakad az arcom, és erőre kap a lábam.
A fesztiválterületről szűrődő zene, az egyre több szurkoló azt jelzi számomra, hogy közel a cél. Az utolsó adrenalin bombát robbantom, nincs órám, nem mérem az időt, de valami azt súgja hogy a lábamba érzett fájdalom ellenére ez sokkal jobban megy mint tegnap. Futok, sőt nem is, akadályról akadályra sprintelek. Szárnyalni kezdtem, olyan plusz erők szabadulnak fel a csengők hallatán, Z-fal, Multiring. Ott van, ott van a tűz is. Futok ki a vízből és megállás nélkül vetem rá magam a slip wall kötelére majd a túloldalt szinte kettesével veszem a léceket. Nem tudom hova sietek, de érzem hogy van még esélyem a jobb helyre. Kapkodom a lábam felfelé az A-cargo hálóján majd lefelé már inkább csúszdának használom miközben a szemem sarkából megpillantok egy lányt, ő is nagyon siet, engem szeretne megelőzni, de én is őt. 1 másodperc mindössze 1 másodperc lett a különbség kettőnk között (de én nyertem!! )
Mikoláné Fekete Mária
1:06:26
AG 30-34 6.hely
Hihetetlen szoros volt a 4. és a 8. hely között mindössze 1,5 perc volt.
Elégedetten hagyom a hátam mögött Mallorca színes pályáját és életem első WEU-s hétvégéjét.
