A múltam és a jelenem

Sokszor gondolok vissza arra, milyen voltam az első versenyen. Emlékszem a sete-suta mozdulataimra, még az elkészült képek is erről árulkodnak. Törékeny leányzóként a szemeimet tágra nyitva, pilláimat rebegtetve vártam az erős férfiakat, kik önként dobtak át a palánkokon. Igen, ez így történt, egyedül akkor még nem ment volna.

Hányszor is burpeeztem akkor? Lássuk csak...

1: balance, 2: majomlétra, 3: dárda, 4: Hercules 5:kötélmászás 6: Multi 7:Olympus

7!! Te jó ég! Kimondani is sok hogy kettőszáz-tíz.

Ezen a versenyen amikor célba érkeztem átjárta a testem az érzés, hogy ez az, hazaértem, én ezt akarom csinálni, ezt még jó sokszor át akarom élni. Úgy éreztem hazaértem.

Aztán jöttek a magasabb szintű terveim. Már nem volt csupán elég annyi, hogy érjek be a célba, szerettem volna, az eredménylista első oldalára felkerülni, aztán, hogy benne lehessek az első harminc open women kategóriában, majd vágyakoztam az első 10 helyre, végül eljutottam oda, hogy reális kitűzött célként szerepelt a dobogó.

Dolgoztam rajta sokat, futottam rendszeresen, edzettem szorgalmasa, volt hogy egy nap kétszer is. Nagyon akartam. Persze sérülések tarkították, betegségek nehezítették olykor a cél elérését, de, hogy feladjam...? Meg sem fordult a fejemben. Mindig azt hajtogattam, hogy addig nem hagyhatom el ezt az utat, amíg legalább egyszer az életben nem tudom meg milyen érzés ott fenn állni.

Erre jött ez a 2020 as év.....

Tele voltam tervekkel, mint Ti. Mikor melyik verseny, szállás foglalások stb. Hihetetlen mennyire küzdősre sikeredett ez az évad. Új korcsoportba kerültem, tudtam, hogy még keményebben kell küzdenem.

Aztán jött ez a veszprémi hétvége. Anno itt indultam útnak. Milyen szép keretet adna az egésznek, ha sikerülne a hétvégi duplázás.

Számtalan alkalommal írtam már beszámolót nektek iszonyatos részletességgel. Minden apró részlet az emlékeimbe fityegett. Most nem...

Bármily meglepő ez most nem így nem. Nem emlékszem az apró dolgokra. Ha most becsukom a szemem pár pillanatot tudnék csak felidézni a verseny kapcsán. Foszlányok ugrálnak elő. Olyanok, hogy: - hallom a szurkolásotokat, a nevem kiabáljátok, Hajrá Marcsi. Az önkéntesen mosollyal teli arcát is látom amikor éppen a biztató pacsijukra csapok le. Kattognak a gépek, majd jön a felirat a lábam mellett, hogy: Mosolyogj a tigrisre. Majdnem teljesen tökéletes flow állapotba kerültem.

Felnézek a polcomra és még mindig olyan hihetetlen. Két nap, két verseny, két dobogó.

Tudjátok mégis mikor a legszélesebb a mosoly az arcomon? Amikor azokra gondolok, kik a pályát velem együtt szelték, akiknek próbáltam bátorító szavaimmal erőt adni, csalogattam őket: Gyere, fuss velem, tartsunk ki.

Annyira jól esett, hogy a verseny után többen is megállítottatok és elmondtátok, hogy sikerült valami pluszt adni nektek, felszívtátok magatokat és új erőre kaptatok. Volt aki elmondta, hogy abban a pillanatban kapta el a versenyszellem és megindult hirtelen.

Úgy gondolom, hogy már ezért megérte visszatérni, valamit vissza tudtam adni abból a jóból, amit én is kaptam anno.

Te emlékszel? Emlékszel rá hogyan indultál?

Ultra Balaton Trail - avagy Gazellák és Gizellák egy csapatban

Nem volt tervben, hogy a csapatunk az UB trailen indul, de úgy alakult, hogy nem kerültünk be a várólistáról a Balaton körbefutásra és B tervként jött képbe a balatoni terepfutás a maga szépséges 109 kilométerével.

Majdnem kegyes volt hozzánk az idő, csak a nap nem sütött, a szél nem volt csendes és az eső nem csak csöpörgött. Egyszóval fáztunk mint az istennyila.

Miután elkortyoltuk a reggeli meleg teát, az összes szerencsekereket megpörgettük (többször is) kilöktük a melegedő szektorból Mikola urat és kezdetét vette az őrület.

Peti egy könnyebb, rövid szakasszal indított és úgy futotta le mint egy terminátor. Olyan tempót produkált, enyhén sápadt arcára kiült, hogy maxon tolta.

Minden alkalommal nagyon izgultunk a csapattársakért. Ahogy megtörtént a váltás és az éppen pihenő státuszba kerülő futónk is magához tért, kocsiba pattantunk és barátunk a Waze segítségével robogtunk a következő állomásra.

Peti váltó társa Jani volt. Janira egy kemény szakasz várt. Sokszor futottam már vele az elmúlt hónapokban és tudtam, hogy jó lábakra bíztuk azokat az emelkedőket. A váltóponton várakozva izgultunk, tördeltük a kezünket, fáztunk és mégis mosolyogtunk. Türelmetlenül vártuk a pajtásunkat és minden alkalommal hatalmas szurkolást intéztünk az éppen befutó felé, hogy ezzel is erőt meríthessen belőlünk.

Anita volt a harmadik szerencsés aki útnak indult, hogy fusson a csapatért. Anitánk egy nagyon mosolygós és elszánt csaj. Jóval Jani érkezése előtt kiszállt a meleg kocsiból a hideg, hűvös időbe és rendületlen megkezdte a bemelegítését. (a többiek ki sem akartak szállni a jó időbe) Okosan és óvatosan kellett menetelnie, mert sérüléssel küzdött, de nem lépett vissza, nem hagyott cserben minket, végig csinálta. Sajnos egy esés megnehezítette a helyzetét a szakasza végére, de becsülettel végignyomta.

Hát a jóból sosem elég, gondoltuk, úgyhogy visszatértünk a sor elejére és ismét a Petit küldtük harcba. Szegényemnek a verseny előtt nem sokkal egy futball meccs következtében szalagszakadása lett. Úgy érkeztünk ide, hogy előző este kapott a lábára egy merevítő kötést, hogy tudjon futni. Nem volt valami kellemes neki, és aggódtunk is hogy az első szakasz után mégis menni fog e a második. Ez csak neki nem volt kérdés. Páratlan idővel futott ismét, és nagyon jó helyre hozta be a csapatot.

Én vettem át a stafétát a férjemtől. Nem volt szerencsés váltás, mert nagyon rosszul voltam. Hányingerrel küszködtem. volt egy pillanat is, amikor meg kellett állnom, a térdemre támaszkodva próbáltam könnyíteni magamon, de nem történt semmi. Végül a Hammer heed a gyomromba érve orvosolta a dolgot, sokkal jobban lettem.

Ami az időjárást illeti, lehet kakiba léptem, vagy szerencsés csillagzat alatt születtem, de amíg én futottam végig sütött a nap és nem fáztam, sőt, nagyon kellemes futó idő kerekedett.

Amarilla ideje is elérkezett végre. Reggel még irigykedtünk Janira, hogy ő végzett mára, mi meg soha nem jutunk sorra, és tessék, csak úgy elszaladt ez a nap. Az ebédre megevett finom húsleves átmelegítette Amit is, és energia dúsan vágott neki az addigra borongósra vált időjárás kísérte útnak. Kettőt pislantottunk (nekem ennyinek tűnt) és a kisanyám már át is adta a chip-et Sanyinknak, aki a befutó emberünk volt.

Sanyira nem helyeztünk nagy nyomást. A verseny előtti megbeszélésen csupán annyit mondtunk neki, hogy fusson úgy mint a szélvész, vagy legyen olyan gyors mint a villám és a csapatot hozza be a lehető legjobb helyre. (mielőtt megsajnáljátok: tavaly egyedül futotta le az egész távot).

Amíg Sanyi szelte a kilométereket mi szépen beautókáztunk a fesztiválterületre, meleg teát kortyolgattunk, mézédes mosollyal meséltünk egymásnak az átélt pillanatokról. A telefonon végig követtük hol tart éppen az utolsó harcos és az utolsó percekben a célban toporogva vártuk, hogy a végén együtt, közösen, kézen fogva a kezünket az égbe tartva széles mosollyal az arcunkon büszke érzéssel a szívünkben együtt léptünk fel a pódiumra. MEGCSINÁLTUK!

TOP 5 SPARTAN RACE

Szeretek visszatekinteni, visszaemlékezni honnan indultam, mit tanultam, milyen voltam, milyen lettem, mit tennék másként, min nem változtatnék és ezt számtalanszor megteszem a versenyeim esetében is.

Készítettem egy TOP 5 listát a versenyeimről.

Nektek mi a TOP 5?

1. Krynicza, 2019 Ultra Beast (első ultrám amit bokaszalag sérülésem miatt egy rögzítő kötéssel a lábamon tettem meg és az 11 óra amit a pályán töltöttem egyszerre volt maga a pokol és a menyország)

.

2. Eplény 2017 Beast ( az a híres homokzsákcipelés a hegyoldalban, ahol még zöldfülüként az első beastemen magamat is meglepve kiléptem a komfortzónámból és célba értem, nem hagytam, hogy a hegy győzzön, pedig nagy küzdelem volt)

.

3. Eplény 2019 Trifecta hétvége (Az első trifecta hétvégém, az első nagy megpróbáltatás az Ultra előtt, 3 verseny 1 hétvége alatt majd a bronzérmet itt akasztotta a nyakamba Viktor Mayer 🤗 )

.

4. Pezinok 2019 (itt az időjárás összefogott ellenünk, és ma már nálunk szálló igévé vált a hely : Milyen az idő kint? Pezinok)

.

5. Miskolc 2018 Beast (térdsérüléssel érkeztem, amit a verseny előtt rögzítettek. Sokan kérdezték, de eszembe sem jutott, hogy eladjam a nevezést. Sajnos a rögzítés csak az első 8 kilométert bírta ki, a többit fájdalmak néha könnyek között vergődtem végig, de azt a tűzugrást Anita Dudas sose felejtem el ;) ) Ahogy gyűlnek a versenyek, telnek az évek úgy ebből a TOP 5 ből lassan 10 lesz :)