Portchester

Röviden: Ha sietsz elég, ha a képeket megnézed, azok is magukért beszélnek.

Hosszabban: A bejegyzés olvasása közben éld át velünk a történteket és ne maradj le a slussz poénról.

Mióta itt vagyunk legtöbbször Portchesterbe járok át futni. Ez volt az első útvonal, amit bejártam és szívemhez nőtt. Felfedeztem egy kicsinyke, de aranyos játszóteret ezen az útvonalon. Szombat délelőtt meg is szavaztuk, hogy amíg apa dolgozik, elsétálunk és kipróbálhatják. Mindebből egy csodanap kerekedett.

A tengerpart mellett sétáltunk, amikor a Timi egy sűrűn a víz alá bukó és víz alatt úszó madarat vett észre. A partról követtük őket és már szinte kergetésbe csapott át, hogy egy képet tudjunk róluk készíteni, hogy végre kiderüljön milyen állattal állunk szemben. Hát nem lett egy profi kép, de arra tökéletes volt, hogy megtudjuk, hogy egy kárókatona párt fedeztünk fel. (Dia egész nap károlykatonának mondta én meg egyszer véletlenül kádárkatonának 🤣 ) Körülbelül 50-70 m séta után egy nagyon édes picinyke testű madaracskán akadt meg a Dia szeme. Egy angol barázdabillegető ugrált a közelünkben.

Üstökös kárókatona

Angol barázdabillegető

Timi:
Nagyon jól éreztem magam a mai nap.
Mondjuk igaz ,hogy 8 kilométert sétáltunk de akkor is jó volt. Négy új állattal is megismerkedhettem. Láttunk: barázdabillegetőt, vízityúkot,
kárókatonát és örvös ludat. Miután megcsodáltuk ezeket az állatokat , felfedeztünk számunkra egy új játszóteret. 

Örvös lúd

Vízityúk

A játszótér közvetlen szomszédságában az a 11.század végén épülő porthesteri bárói kastély romjai állnak, mely volt később királyi fennhatóság alatt is, majd, vadászkastélyként is használták, a napóleoni háborúk alatt pedig 7000 fogoly várbörtöneként szolgált.

Nagy szerencsénkre jelen időszakban szombat - vasárnap nyitva van a látogatók előtt és a terület a gyermekeknek teljesen ingyenesen látogatható. Engem a múlt, a történelem, a műemlékek mindig magával ragad. Felfedezni a lányok szemében a csillogást, hogy ők is hasonlóan éreznek számomra leírhatatlanul jól esik.

Először a külső falak meséltek nekünk. Már a kapu megfogott bennünket csodálatos boltozatával. A hiányos ablaknyílásokba odaképzeltük a színes üvegeket. A táblák segítettek megérteni a termek egykori elrendezését.

A főépület számos emeletét meglátogathattuk, az akkor szűk lépcsők vezettek fel minket a torony tetejére is. Legkedvesebb emlékünk még sem a csodás panoráma, hanem az 18. században a rabok által alapított színház emlékterme adta. Számos öltözetet magunkra ölthettünk, mondhatni egy kisebb farsangot csaptunk a ruhás ládikó mellett.

A kiállítás ezen része után a várudvar másik végébe a kápolnához vettük az irányt. Számos régi sírtábla és idős fa őrzi a történelmi titkokat. A piciny kápolnába félve nyitottunk be, mert szokatlanul sokan voltak. A kápolna mellett egy kis teremben sündörgő nagymamák szolgálták ki a vásárlókat. A kápolna bevételét saját készítésű ebédjük eladásával gyarapították. Mi is megéheztünk.

A pultnál sorban állva meglepődtem, hiszen nagyon perget az öreglány nyelve, fejemhez is kaptam, hogy egek, ebből nem értek majd semmit. Sorra kerülve ezzel is kezdtem a mondandóm, hogy ne haragudjon nem vagyok helyi, nem beszélem olyan tökéletesen a nyelvet, mint ők. Vidám, ráncos tekintetével mélyen a szemembe nézett, majd pár lépéssel közelebb jött. Meleg kezével összefogta kezemet és bűbájos nagymamás hangon megnyugtatott. Nem baj kedvesem, megoldjuk.

(Természetesen nem tartott 2 percbe sem a rendelés, és jót is beszélgettünk, nagyon figyelt arra, hogy ne hadarjon.)

A hosszúra nyúlt nap végén még vissza volt egy 3,3 km-es hazaséta, ez idő alatt szépen összefoglaltuk, hogy mi minden történt velünk és kinek mi volt a kedvence.

Hááááát, nekem az utolsó 1 kilométer lett a legemlékezetesebb.

Zimber Évi, te imádni fogod ezt a részt!

Egy buszmegálló felé közeledtünk. A buszmegálló öbölben tanuló motorosoknak magyaráz az oktató. Csodáljuk a nagy piros járgányokat. Dia a kezemet fogva jön mellettem, majd egy hatalmas csattanást hallok. Fordultam is hátra, hogy banyek Timi, miért kell rúgdal...... majd a felismerés..... A gyerek lefejelte az oszlopot. Fogja a fejét, én a hasamat. Apuka tőlünk 5 méterre a biciklin, kisfia a rolleren szintén mosollyal az arcukon konstatálják a történteket. Timi sír én is, csak én már a nevetéstől. Édesem... Hát meglett a nap csúcspontja, csak a fejére nőtt.